A Fidesz a társadalmi rend, a társadalmi normák fellazításának ítéli a Btk. tervezett módosítását, amely a drogterjesztés és -fogyasztás büntetőjogi megítélésén változtatna. A párt hétfői sajtótájékoztatóján bejelentették, hogy Pokorni Zoltán, a Fidesz oktatási kabinetjének vezetője, a parlament szakbizottságának alelnöke levélben fordul Magyar Bálint oktatási miniszterhez a kábítószerek iskolákban való terjesztésének szankciói ügyében. A levélben választ vár a tárcavezetőtől egyebek mellett arra: egyetért-e azzal, hogy az iskolákban és más, gyermekek által látogatott intézményekben könnyebb legyen és kisebb kockázattal járjon a kábítószer fogyasztása, illetve terjesztése, mint bárhol másutt. A fideszes politikus arra kéri az oktatási minisztert, adjon tájékoztatást arról: mely más országban gyakorlat az, hogy az iskolai drogfogyasztás és -terjesztés enyhébb megítélés alá esik, mint az iskolán kívüli, ezzel megegyező tevékenység. Arra is felszólítja a tárcavezetőt, tájékoztassa őt, milyen módon kívánja garantálni a szülők számára, hogy gyermeküket nem vonják be az iskolai “közös kábítószer-fogyasztásba”. A fideszes politikus szerint a jogalkotás szintjén lehetetlen elkülöníteni a drogdílereket az egyszeri, megtévedt kábítószer-fogyasztóktól. Mint elhangzott, a megkülönböztetés a bírói gyakorlat dolga.