Öncenzúra az irredenta honlapon

2002.11.27. Index.hu

Sem a titkosszolgálat, sem a rendőrség, sem az internetszolgáltató nem kötelezte "műsorszünetre" a nemnemsoha.hu irredenta honlapot - a rendőrség lakossági bejelentés alapján, közösség elleni izgatás gyanújával nyomoz a honlap után, de még nem tett lépéseket. A revizionista orgánum feltehetően öncenzúrát gyakorló szerkesztői szerint a nemnemsoha az arculatváltás után is a magyar törvények betartásával fog működni, "ahogyan azt eddig is tette".

A múlt héten "kiürített" irredenta honlapot, a nemnemsoha.hu-t szolgáltató Externet Kft. illetékese, Firkó János az Indexnek úgy nyilatkozott, hogy az egyik napilap értesülésével ellentétben cégéhez "nem érkezett sem szóbeli, sem írásbeli felhívás a kérdéses szerver tartalom eltávolíttatására vonatkozóan egyik hivatalos szervtől sem". Az Externet betartja a hosting szolgáltatásra vonatkozó törvényeket és egyéb jogszabályokat, ám a tartalmakat nem vizsgálja, mert a jogszabályok a szolgáltatókat nem kötelezik cenzúrázásra. Az Externet nem felügyeli a szervereken lévő tartalmak ügyfél általi megváltoztatását sem, ám "amennyiben a náluk tárolt tartalmakkal szemben hivatalos kifogás merül fel, természetesen megtesszük a kellő lépéseket." - mondta Firkó János. Az irredenta oldalak tulajdonosának, Kucsera Györgynek az Externetben birtokolt tulajdonrészét firtató kérdésünkre úgy válaszolt, hogy Kucsera a társaság kisebbségi (egy-két százalékos) tulajdonosa, és mint a szolgáltatásért a díjszabásban megszabott árat fizető ügyfél, a cég szolgáltatását vette igénybe. "Kucsera György, mint tulajdonos semmilyen céges álláspont kialakításában nem vesz részt." - mondta az Indexnek az Externet illetékese.

További részletek az Index.hu oldalon