A beadvány miatt azonban az illetékes megye összes bírája elfogultságot jelentett be

Az apagyilkossággal és más bűncselekményekkel vádolt, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő Nógrádi Ádám néhány nappal ezelőtt keresetet nyújtott be a bűnügy tárgyalására kijelölt bíró, valamint a Bács-Kiskun Megyei Bíróság ellen.

Nógrádi Ádám személyiségi jogai megsértése miatt elsőrendű alperesként Fodor Endre bírót, másodrendű alperesként a Bács-Kiskun Megyei Bíróságot kívánja perelni, tőlük mindösszesen egyetlen forint kártérítést követelve. A megyei bíróság elnöke szerint az még kétséges, hogy a köztársasági elnök megadja-e a felmentést az országgyűlési képviselőkhöz hasonlóan a bírókat is megillető mentesség alól.

Hozzátette: az azonban már bizonyos, hogy Nógrádi Ádám bűnperében az elsőfokú tárgyalás lefolytatására más bíróságot kell kijelölnie a Legfelsőbb Bíróságnak. Nógrádi Ádám ugyancsak néhány nappal ezelőtti beadványai nyomán ugyanis a megye valamennyi büntetőbírója bejelentette elfogultságát.