Több megyében elfogytak az eva-adatbejelentő nyomtatványok – értesült a Népszabadság. Információnk szerint leginkább Borsod-Abaúj-Zemplén, Zala és Vas megyében jelent problémát az egyszerűsített vállalkozói adót választani kívánó vállalkozók számára készített nyomtatványok hiánya. Itt többen hiába keresik a megfelelő lapokat a postákon és a nyomtatványboltokban.

Azok a 15 millió forintos bruttó bevételt el nem érő vállalkozók, akik már jövőre a kisebb adóbefizetéssel és jóval egyszerűbb könyveléssel járó új közteher-viselési formát választanák, december 20-ig jelezhetik ezt az APEH-nél. A hivatalos helyeken kapható formanyomtatványok iránt annak ellenére óriási az érdeklődés, hogy azok az internetről könnyedén letölthetők. A világhálóról egyébként már több mint negyvenezren töltötték le az íveket. Sokan érdeklődnek az eva-feltételek felől az adóhivatal zöldszámán is, amely szintén túlterhelt.

Félő egyébként, hogy december 20. körül óriási sorok alakulhatnak ki az adóhivatalokban, hiszen a legtöbben vélhetően ekkor jelentkeznek majd az evára. Jó tudni azonban, hogy a nyomtatványokat postai úton is el lehet juttatni az illetékes APEH-irodába. A két példányban kitöltött, aláírt adatbejelentő lapokat legkésőbb december 20-ai dátummal kell postára adni. A bizonyíthatóan későn jelentkezőket a hivatal azonnal elutasítja majd.