A közbeszerzési törvényt már a jövő év első felében módosítani kell ahhoz, hogy mindenben megfeleljen az Európai Unió normáinak – mondta Keller László, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára csütörtökön Budapesten a Tudás az Európai Unió kapujában címmel rendezett beszerzési és beszállítói fórum sajtótájékoztatóján.

Az államtitkár szerint egyrészt fel kell emelni a közbeszerzések értékhatárait az EU elvárásai szerint, másrészt a hazai cégek preferenciáit meg kell szüntetni a törvényben és a jelenleginél nagyobb rugalmasságot kell beépíteni a közbeszerzési eljárások gyakorlati megvalósítása során. Keller László rámutatott: jelenleg a magyarországi közbeszerzési piac mintegy 600 milliárd forintra tehető évente. Ez az összeg az európai uniós csatlakozást követően jelentősen megnőhet, mivel a magyarországi közbeszerzési eljárásokban EU-tagországokbeli cégek is részt vehetnek, illetve a hazai vállalatok is pályázhatnak az EU bármely területén közbeszerzés révén megszerezhető munkákra.

Az államtitkár kiemelte: éppen ezért a jövőben olyan szakemberekre van szüksége az országnak, akik a közbeszerzési eljárások avatott szakértői és az EU szabályzataival, az ottani közbeszerzési eljárásokkal is tisztában vannak. Keller László hangoztatta: a megfelelő képzettségű szakembereket a jövőben olyan regisztrált listákon kell majd nyilvántartani, mint az ügyvédi kamarák tagjait. Elmondta: a jogi szabályozás pontosításán túl fontos, hogy a közbeszerzési eljárások során még több ellenőrzési pontot tegyenek a folyamatba, amelyek kiszűrnek olyan jelenségeket, mint a korrupció, vagy az esetleges tévedések, túlköltekezések. Az ellenőrzések bővítése érdekében nemcsak az ajánlattevők szakértelmét kell növelni, hanem a közbeszerzésben ajánlatkérőként részt vevő szakemberekét is.