Lomnici Zoltán megítélése szerint a magyar igazságügy jövője szempontjából döntő jelentőségű az európai uniós csatlakozás.

Erről a Legfelsőbb Bíróság (LB), egyben az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnöke Kaposváron, a Somogy Megyei Bíróságon tartott keddi sajtótájékoztatón beszélt. Jelezte: 2-3 éves távlatban egységessé válik a joggyakorlat, az ehhez szükséges informatikai hátteret az európai uniós csatlakozásig megteremtik, így a bírák napokon belül megismerik például azokat az ügyeket is, amelyek precedensértékűek lehetnek az elkövetkező perek során. Az idei első fél évben több mint hatszázezer ügyben jártak el a bíróságok, és az év végére minden bizonnyal túllépik az egymilliós határt – fűzte hozzá a bíróságok leterheltségéről szólva. Megítélése szerint azért is kell szoros szakmai kapcsolatot fenntartani a bírói szintek között, mert a bíróságok működésével szembeni legfőbb kifogás a perek elhúzódása mellett az, hogy nem egységes az ítélkezési gyakorlat. Hozzáfűzte: az ítélkezési “egyenetlenségek” okát abban látja, hogy a Legfelsőbb Bíróság az elmúlt években nem a jogi egységesítésre fordította energiáját, hanem a nagyszámú ügy befejezésére.