Egy most megjelent cikk arról számol be, hogy az ausztrál ügyvédi irodák összesen kb. 5-600, IT jogra specializálódott jogászt keresnek. Ez a szám arányban áll az országosan becsült – a teljes gazdaságra kivetített – számokkal, de nem ismeretlen a probléma az USÁ-ban, Németországban sem. Az irodák firss diplomásokkal, vagy gyors átképzésekkel igyekeznek segíteni a helyzeten. A John Peebles Associates fejvadászcég munkatársa szerint a helyi források nagyrészt kimerültek, így jellemzové fog válni a tengerentúlról történo “import”. A helyzet következtében az IT/IP jogászok fizetés drasztikusan emelkedik, 35%-al meghaladja az országos átlagot. Ez azonban azt is jelenti, hogy az induló ‘dotcom’ cégek költségei is jelentosen emelkednek, ami egyesek szerint már így is riasztó mértékeket ölt. Egy 650 cégre kiterjedo felmérés ezzel szemben érdekes módon azt állapította meg, hogy a vállalkozások nem tartják szükségesnek szakemberek ‘házon belüli’ foglalkoztatását.