Úgy látszik, hogy a VIA Technologies és az Intel Corporation közötti pereskedés talán sohasem fog véget érni, hiszen miután a VIA Technologies a múlt hét végén megnyert egy peres ügyet a chipgyártó óriáscég ellen, a napokban újfent beperelte azt.

Konkrétan arról van szó, hogy a VIA Technologies egy a tajvani FTC-hez (Fair Trade Commission) beadott panaszlevelében tisztességtelen versenyfeltételek létrehozásával vádolta meg az Intelt, mondván, hogy a világ legnagyobb chipgyártó cége igazságtalan feltételeket támaszt egyes technológiai fejlesztéseinek licencjogaival kapcsolatban, valamint hogy az Intel folyamatosan a szabad piaci verseny ellen cselekszik.

Különböző források tudni vélik, hogy a VIA Technologies által indított perbe később más, az említett ügyben magukat érintettnek vélő cégek is bekapcsolódhatnak, így például többek közt akár a Advanced Micro Devices (AMD) is, mely chipgyártó cég a 90-es évek közepén már részt vett hasonló, az Intel tisztességtelen piaci viselkedését firtató perekben. A VIA Technologies egyébként továbbra is gyakran hangot ad azon véleményének, mely szerint minden olyan feltétellel rendelkezik, melyek lehetővé teszik számára az Intel Pentium 4-es processzoraival kompatibilis alaplapi chipkészletek gyártását és forgalmazását. Mint ismeretes, a VIA Technologies ugyan közvetlenül nem rendelkezik az említett chipsetekkel kapcsolatos licencjogokkal, azonban a cég képviselői ez ügyben azt szokták felhozni, hogy az Intel, valamint a VIA Technologies egyes leányvállalatai (S3 Graphics) között létrejött keresztlicenc szerződések minden esetleges jogi problémát orvosolnak.

Szakértők szerint egyelőre vajmi kevés esély mutatkozik arra, hogy a két cég közötti legújabb pereskedésből a VIA Technologies kerüljön ki győztesen, mindenesetre amennyiben ez mégis sikerülne neki, az komoly változásokat eredményezne mind a chipset-, mind a mikroprocesszor-piacon. Ennek következtében ugyanis a VIA Technologies lényegében bármely Pentium 4-es chipsetét szabadon forgalmazhatná az alaplapgyártók körében, valamint arra is lehetősége nyílna, hogy megkezdje első Socket 478 tokozású processzorának gyártását.