Februártól a hallgatók maguk választhatják meg, hogy melyik bankon keresztül igénylik a diákhitelt. Eddig, másfél évig csak a Postabank bonyolította a kifizetéseket. A Diákhitel Központ a folyósítás feltételeiről hét pénzintézettel és csaknem 120 takarékszövetkezettel egyezett meg.

A kölcsön igényléséhez a tanulóknak folyószámlát kell nyitniuk. A megállapodás szerint a bankok végzik a hitelügyintézést és kedvezményeket is adnak legalább egy évig a szerződő diákoknak. A tanulóknak ezentúl nem kell hozniuk iskolai igazolást, elég kitölteni a bankokban január 20-ától kérhető diákhitel-csomagot. Ez az úgynevezett egypontos ügyintézés, ami leegyszerűsíti az igénylés menetét.

“Egy helyre befáradva elintézhetnek mindent, tudniillik az új igénylés feltétele lesz, hogy a hallgató rendelkezzen bankszámlaszámmal, tehát adott esetben itt meg tudja kötni az erre vonatkozó szerződéseket, ki tudja tölteni a hiteligénylési adatlapját, és le is tudja adni ott, ahova akkor befáradt” – nyilatkozta Õri András, a Diákhitel Központ Rt. kommunikációs igazgatója.

Bővült a kölcsönt igénylők köre és előnyösebb lett a törlesztés mértéke. A kreditrendszerben tanulók közül ezentúl azok is megkapják a diákhitelt, akik a javasoltnál hosszabb idő alatt végzik el tanulmányaikat. A pénzt az iskola befejeztével kell törleszteni havonta. Ez a mindenkori minimálbér 6%-a. A kamat nem emelkedett. A második félévi diákhitelt február 15-éig lehet kérni.