Harminc vám- és pénzügyőrt, valamint öt édesség nagykereskedelemmel foglalkozó vállalkozót vettek őrizetbe kommandósok segítségével szombat hajnalban Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Az RTL Klub Híradója úgy tudja, hogy édesség-szállítmányokkal kapcsolatos csempészettel és vesztegetéssel gyanúsítja őket a megyei főügyészség.

A nyomozás legfrissebb adatai szerint a vámosokat azzal gyanúsítják, hogy 200 millió forint értékű, több mint 200 tonna édesség és cukor Magyarországra csempészésében vettek részt. A vám- és pénzügyőrök engedéllyel nem rendelkező szállítási vállalkozók gépjárműveinek használatát engedélyezték illegálisan a nemzetközi forgalomban.

Boholy Zoltán Borsod-Abaúj-Zemplén megyei főügyész az MTI-nek elmondta: a megyei főügyészség az őrizetbe vett gyanúsítottak előzetes letartóztatását kezdeményezi a Miskolci Városi Bíróságon, mivel az ügyben kiszabható büntetés felső határa meghaladja a tíz évet.

A főügyész szerint azért is szükséges az őrizetbe vettek előzetes letartóztatása, mert tartani lehet szökésüktől, elrejtőzésüktől. Boholy Zoltán hozzátette: az is feltételezhető, hogy az érintettek szabadlábon hagyásuk esetén az eljárást meghiúsítanák, megnehezítenék, valamint a bűnismétlés veszélye is fennáll.