Vádemelési javaslattal fejezte be nyomozását a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) ingatlancsalások felderítésével foglalkozó Kaptár csoportja egy budapesti férfi ügyében.

A BRFK arról tájékoztatta hétfőn az MTI-t, hogy kétrendbeli sikkasztás bűntette alapos gyanúja miatt folytatott eljárást, szabadlábon hagyása mellett, egy 50 éves budapesti lakos ellen. A gyanúsított 2001-ben egy önkormányzati lakások cseréjével, megvételével, illetve értékesítésével foglalkozó ingatlanközvetítő irodával működött együtt, s a gyanúsított vette fel a megbízásokat. A férfi az ügyfelektől készpénzt vett át, majd azokat ügyvédi letétbe helyezte, azonban a megbízásokat nem teljesítette, az ingatlanok cseréjét, valamint a már megvásárolt ingatlan értékének kifizetését nem végezte el. Az eljárás során megállapították, hogy a gyanúsított a letéti szerződésben szereplő összegeket nem arra fordította, amire kapta, a letét védelméről, megőrzéséről nem gondoskodott, s a bűncselekmény során 8 300 000 forint kárt okozott. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Kaptár csoportja 2003. január 17-edikén az eljárást befejezte, az ügyet vádemelési javaslattal megküldte az eljáró ügyészség részére.