A recski önkormányzat döntése szerint nem kell megválnia képviselői mandátumától annak a három vállalkozó háziorvosnak, akiknek a jogállása a jogszabályok szerint összeférhetetlen testületi tagságukkal.

Holló István, a közel 3200 lakosú Heves megyei település polgármestere elmondta: a község 11 önkormányzati képviselője úgy foglalt állást, hogy nincs joguk eltávolítani azokat, akiket nagy többséggel megválasztott a falu lakossága. A továbbiakban elmondta, hogy az októberi önkormányzati választások alkalmával a kislistás szavazás során a település lakói a 2. és az 5. helyen juttatták mandátumhoz a két háziorvost, illetve 11. helyen futott be a helyi fogorvos.

Elindulásukat azzal magyarázta a polgármester, hogy közülük ketten már nyolc éve, egyikük pedig 12 éve tagja volt a képviselőtestületnek, és meg akarták méretni a lakosság előtt az elmúlt időszakban végzett munkájukat. Holló István közlése szerint, a kérdés a Heves Megyei Közigazgatási Hivatal (HMKH) azon levele után került napirendre, amelyben a hivatal a képviselői összeférhetetlenség felülvizsgálatára szólította fel a település önkormányzatát.

  • A képviselőtestület viszont úgy döntött, hogy mi összeférünk a háziorvosokkal – mondta a Holló István. Illés Endre, a Heves Megyei Közigazgatási Hivatal törvényességi főosztályának vezetője közölte, hogy az önkormányzat döntéséről szóló értesítést még nem kapták meg. Ám ha így döntött a testület, akkor bíróságtól fogják kérni az összeférhetetlenség kimondását – mondta a tisztviselő.