Csütörtökön Washingtonban a Fehér Háztól nem messze megalakult a Szövetség a Digitális Progresszióért elnevezésű szervezet. Üzenetük: hagyják dolgozni őket.

A szövetség tagjai – többek között az Apple, a Microsoft, a Dell és az Intel – kinyilatkoztatták: bízzák rájuk a másolásvédelmet, ne törvény mondja meg, milyen technológiát kell használniuk. Tavaly a dél-karolinai Ernest Hollings szenátor egy törvényjavaslatot terjesztett elő, amely megkövetelné, hogy a technológiai cégek lássák el termékeiket olyan eszközökkel, amelyek megakadályozzák, hogy velük illegális másolatot lehessen készíteni jogvédett termékekről (CD-kről, DVD-kről) “A kalózkodásra ne a politika adjon választ”, hangsúlyozta a társaság szóvivője, Fred McLure. “A feladatot a magánszektor együttműködésével lehet megoldani”, tette hozzá. Miután a Hollings-tervezet legfajsúlyosabb támogatója a filmipar volt, ezért az amerikai mozgóképes szövetség (MPAA) közleményt adott ki, amelyben leszögezik, nincsenek ellentéteik az újonnan létrejött szervezettel, kizárólag az ellenséges hangvételt utasítják el.