Az Igazságügyi Minisztérium felmérése szerint 1991 óta százszorosára növekedett a kábítószer-bűncselekmények miatt elítéltek száma. 10 év alatt okirat-hamisítás miatt 45 ezer ítélet született, és kétszeresére nőtt a garázdaság miatti eljárások száma. Ez esetben az elkövetők nagy része büntetett előéletű és visszaeső – írja a Népszabadság.

Minden 7-8. áldozatot közrend elleni bűncselekmény miatt ítélnek el, mint garázdaság, okirat-hamisítás, lőfegyverrel való visszaélés, illetve kábítószeres bűncselekmények. Ilyen jellegű bűnök miatt 1991-2000 között 100 ezer felnőttet marasztaltak el, miközben félmillió hasonló bűncselekmény vált ismertté. Háromezerről 10 ezerre nőtt a közrend elleni bűncselekmények miatt elítéltek száma, ezen belül 11-ről 1057-re a kábítószerrel visszaélőké. A végrehajtható szabadságvesztés-büntetések aránya azonban fokozatosan csökkent, 2000-ben a 15 százalékot sem érte el. A legtöbb közrend elleni cselekmény garázdaság volt, itt a legmagasabb a büntetett előéletűek aránya, akiknek 40 százaléka visszaeső.

1991-hez képest a garázdaság kétszeresére nőtt, így 2001-ben már 8300 üggyel foglalkozott a rendőrség. Ennek ellenére a vádlottaknak mindössze 6 százalékát csukták börtönbe. A garázdaság kategóriájába sorolnak mindent, mely jogsértésekre a Btk.- ban nincsen tényállás: így ide tartozhat a futball-huliganizmus, a temetők vagy kegyhelyek meggyalázása, a kocsmai verekedés, a szomszédok közötti hangos viszály, sőt gyakran a kisebbségek elleni gyűlöletkeltő akciók esetén sem tudnak a hatóságok más vádpontot találni. Sőt amíg nem lett önálló tényállás, a számítógépes hackerekkel szemben is garázdaság miatt próbáltak meg eljárni. Az okirat-hamisítási ügyekben enyhén járt el a bíróság, a végrehajtható börtönbüntetés aránya 6 százalék alatt maradt, míg a magánokirat-hamisítás esetén fél százalék körül mozgott. Okirat-hamisítás miatt a tíz év alatt 35 ezer ítélet született, és az ilyen bűncselekmények száma robbanásszerűen nőtt: 1991-ben nyolcezer, tavaly viszont több mint 30 ezer esetet regisztráltak.

Lőfegyverrel, robbanóanyaggal történő visszaélés miatt 1991-2000 között csak 6200 főt marasztaltak el, vagyis a rendőrségi adatok szerint ismertté vált esetek közül csaknem minden második bíróság elé került. Az ügyek többsége kisebb súlyú bűncselekmény volt, mert a börtönbüntetések aránya a vizsgált tíz évben átlagosan tíz százalék alatt maradt, és 2000-ben sem érte el a 15 százalékot. Egyébként a legtöbb, 799 ítéletet 1995-ben hozták, és azóta csökkenő tendencia figyelhető meg.