Az ingatlanberuházók, -forgalmazók, -hasznosítók és alvállalkozóik széles körű kiemelt vizsgálta indokolt, különös tekintettel az értesítési céllal építő társaságokra – derül ki az adóhivatal 2003-ra készített ellenőrzési irányelveiből.

Király László György, az adóhivatal elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: az adóhivatal minden évben készített irányelveket, azonban az adózás rendjéről szóló törvény az idén először írja elő, hogy azt február 20-ig nyilvánosságra is kell hozni. A 3.000 legnagyobb adózót az adóhivatalnak rendszeresen kell vizsgálni. Ebbe a körbe az ellenőrzési irányelvek alapján a 325,5 millió forint feletti adóbefizetők tartoznak. Emellett az adózók 5 százalékát véletlenszerűen választják ki ellenőrzésre.

Az evát választók 30 százaléka több adót fizet idén Az egyszerűsített vállalkozói adót (eva) választók 30 százaléka már biztosan több adót fizet 2003-ban, mint azt megelőzően bevételei után. Király László György, az adóhivatal elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, hogy az eva hatálya alá jelentkezők 21 százaléka veszteséges volt, míg 9 százaléka nulla körüli eredményt ért el. Az adóhivatal összesen 59.792 jelentkezést fogadott el, amelyből az egyéni vállalkozók 35.913-an, míg a társasvállalkozások 23.879-en voltak. A jelentkezők közel 50 százaléka Budapestről és Pest megyéből lépett be az eva hatálya alá.