A fellebbviteli bíróság hétfőn felfüggesztette az első fokú bíróság határozatát, amely elrendelte, hogy a Microsoft 120 napon belül biztosítsa a Sun Java technológiájának támogatását a Windows operációs rendszerben és egyéb termékeiben.

A Sun keresetét első fokon tárgyaló Frederick Motz bíró december 23-i határozata rendeli el a Sun Java futásidő környezetének támogatását, de miután a Sun és a Microsoft nem tudott megegyezni a támogatás megkezdésének határidejéről, a bíró január 21-én maga döntött, amikor 120 napot adott a Microsoftnak a kivitelezésre. A Sun érthető módon fájlalja a fellebbviteli bíróság döntését, mert “az első fokú döntésből hasznot tudtak volna húzni a fogyasztók és a Java Community fejlesztői, a nagyvállalatok és a rendszergyártók”, fogalmazott Lee Patch, a Sun jogi ügyeket felügyelő alelnöke.

A Microsoft közölte, már tett lépéseket az első fokú döntés teljesítése érdekében: először is kicseréli az XP első szervizcsomagját egy újra. Ez az ún. SP1a már nem tartalmazza a Microsoft Sun által sérelmezett Java virtuális gépét, és a Sun Java szoftverét pedig június elejére ígérte az SP1b verzióban. A fellebbviteli bíróság felfüggesztő határozata ezen annyit változtatott, hogy változatlanul érvényes a terv első része a Microsoft saját Java verziójának eltávolítására, az első fokú döntés egyéb pontjainak végrehajtását azonban a fellebbviteli bíróság döntéséig leállítják.