Csak műanyag tányérból ehettek a roma gyerekek az iskolában

2003.02. 6. Korridor

Csak műanyag tányérból ehettek a roma gyerekek a pátkai általános iskolában, ráadásul külön időpontban, mint nem roma társaik - ezt állapította meg a kisebbségi ombudsman vizsgálata, amely szerint az intézményben hátrányosan különböztették meg a roma gyermekeket akkor is, amikor külön osztályba, a nem romáktól elkülönítve oktatták őket, gyenge tanulási képességeikre hivatkozva.

Mára normalizálódott a helyzet Pátkán, roma vagy nem roma, ma már mindenki a porcelán étkészletből ehet. Az ombudsman szerint ez nem volt mindig így - néhány hónapja a romák külön és műanyagból ettek. Az igazgatónő ezt cáfolja. Szerinte csak a savanyústál volt műanyag, az osztásnál pedig nem nézték kire milyen tányér jut. Lakatos Zoltán és osztálytársai a pechesek közé tartoznak. Úgy tűnik ők mindig kifogták. "Jó az igaz, hogy a savanyút a műanyag tányérból ettük meg a vizet műanyag pohárból ittuk, de porcelánba rakták a levest" - mondta a tizenéves tanuló.

Kaltenbach Jenő kisebbségi biztos a Tényeknek azt mondta: "Nem csak arról van szó, hogy cigány tányér vagy nem cigány, hanem, hogy külön időpontban történik az étkezés, amelyre a személyzet nem tudott magyarázatot adni". Az egyik szülő sem kapott magyarázatot, ezért panaszolta be az iskolát. Az anyuka véleménye szerint a gyerek "érzi ezt a különbséget, hogy neki műanyagot adnak, a másiknak meg üveget".

Az iskolába 26 roma jár, közülük 24 külön osztályba, ahova nem járnak nem romák. Az ombudsman szerint ez a vizsgálat legszomorúbb része - szerinte ugyanis indokolatlan az elkülönítés. Az igazgatónőnek viszont erre is van érve. "A szakértői vizsgálat alapján ők lassabban tudják megtanulni a tananyagot a szociokultúrális hátrányuk miatt ezért vannak ők külön"- mondta Benke Dénesné a TV2 hírműsorának. Az ombudsman azt mondja: ez az ügy a mai társadalom tükörképe. Az iskola igyekszik megfelelni a nem roma gyermekek szüleinek, akik a romák elkülönítését igyekeznek kipréselni az intézményektől.

  • kapcsolódó anyagok
ESÉLYEGYENLŐSÉG
KISEBBSÉGI JOGOK
KISEBBSÉGI JOGOK BIZTOSA
OKTATÁSÜGY