A kormány megtárgyalta és elfogadta pénteki ülésén az egyes adótörvények módosításáról szóló előterjesztést – tájékoztatta a Pénzügyminisztérium (PM) közleményben az MTI-t.

A korrekciós, technikai jellegű változtatások a 2003-tól hatályos adótörvények alkalmazásával, illetőleg a minimálbér adómentessé tételére vonatkozó adójóváírás érvényesítésével összefüggésben felmerült értelmezési problémák kiküszöbölése, továbbá a kettős adóztatást egyértelmű kizárása miatt váltak szükségessé – ismerteti a szaktárca közleménye. A módosítások az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló törvényt, a személyi jövedelemadóról szóló törvényt, az illetékekről szóló törvényt, a helyi adókról szóló törvényt, valamint az általános forgalmi adóról szóló törvényt érintik.

Az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló törvény módosítása egy általános jellegű adóalap-korrekciós tétel beiktatásával biztosítja, hogy az evára áttérő adózóknak nem kell kétszeresen adót fizetniük. A törvénymódosítás a negyedéves adóelőleg-fizetés szabályait is kiegészíti oly módon, hogy egyes adóalap-módosító tételek már negyedéves szinten, az adóelőleg megállapításkor alkalmazhatóak legyenek. A helyi adókról szóló törvény pontosításával minden jogalkalmazó számára egyértelművé válik, hogy miként kell megállapítani az iparűzési adóalapot abban az esetben, ha az eva alanya nem tartozik a számviteli törvény hatálya alá és nem kívánja választani az iparűzési adóalap-megállapítás egyszerűsített módját. A személyi jövedelemadóról szóló törvényt érintő módosítás célja az adójóváírásra vonatkozó szabályok 2002 évközi változása folytán esetleg előálló probléma rendezése – mutat rá a PM. A 2002. január 1-jén hatályos szabályozás szerint azonos számú jogosultsági hónap mellett mindegy volt, hogy a magánszemély az adóéven belül milyen eloszlásban szerezte a bérjövedelmet. Az adóév “kettéosztása” miatt azonban az új szabályozásnál azonos számú jogosultsági hónap mellett már nem közömbös a jövedelemszerzés megoszlása. Ezért egy 2002-re vonatkozó átmeneti szabály kimondaná, hogy az adójóváírás egész adóévre számított összege nem lehet kevesebb a megszerzett bér 10 százalékánál, de legfeljebb jogosultsági hónaponként 3.000 forintnál.

A módosítás várhatóan csak szűk adózói kört érint, hiszen csak extrém éven belüli jövedelem-eloszlás esetén fordulhat elő, hogy az új szabályozás hátrányos a magánszemély számára – indokolták a minisztérium szakértői. Mivel az eva-törvény kettős adózást kiszűrő módosítása érinti a folyamatosan teljesítettnek minősülő ügyletek körét is, indokolt az egyértelmű szabályozás érdekében a többi áfa-alanyra vonatkozóan is megfogalmazni a 2002-ről 2003-ra való átmenet szabályait – ismerteti a szaktárca. A módosítás alapján az általános forgalmi adóról szóló törvény 2002. december 31. napján hatályos szabálya alapján folyamatos teljesítésnek minősülő termékértékesítések és szolgáltatásnyújtások esetén, amelyeknél az elszámolási időszak kezdő napja 2003. január 1. előtti, az áfa-törvény 2002. december 31-én hatályos rendelkezéseit kell alkalmazni. Az illetékekről szóló törvény módosítása kedvezőbbé teszi az öröklési illeték-fizetési kötelezettséget, mivel az örökhagyó halála, illetve az öröklési illeték-fizetési kötelezettség időpontjában hatályos szabályok közül az örökösre kedvezőbbet rendeli alkalmazni – tájékoztat a Pénzügyminisztérium közleménye.