Panaszt tett az ügyészségen a Polgár Galéria tulajdonosa, miután a rendőrség megszüntette a nyomozást egy több mint egymillió forintos lopási ügyben. A lopást rögzítették az ipari kamerák, és a Galéria vezetői azt mondják, a videofelvételen fel is ismerték a tolvajt, aki egy ismert műgyűjtő.

A Váci utcai Polgár Galériában két éve egy kiállítást rendeztek. A kiállítás alatt valaki ellopott egy 1 millió 200 ezer forintot érő antik ezüst asztaldíszt. A lopást az ipari kamerák is rögzítették. Azt is lehet a felvételeken látni, amint valaki odamegy egy asztalhoz. A galéria tulajdonosa szerint ekkor vágta el azt a damilt, amivel a műtárgyat rögzítették. A férfi ezután megvárta, amíg tiszta lett a terep, majd visszament és felkapta az ezüst sellőt. A Polgár Galéria vezetői azt mondják, a felvétel alapján azonosították a tolvajt, de nem tettek rögtön feljelentést. Hogy elkerüljék a botrányt, előbb megpróbáltak megegyezni az ismert műgyűjtővel. Miután ez nem sikerült, a rendőrséghez fordultak, de ott a napokban lezárták a nyomozást azzal az indokkal, hogy a tettes ismeretlen.

“A feljelentés után két héttel a rendőrség lezárta a nyomozást, pedig a biztonsági kamera felvételén tökéletesen látszik az úriember arca a galériában, látszik, hogy kikkel beszélt, tehát tanúk is vannak, hogy ki volt ez az úriember” – mondta Schmidt Tünde a Polgár Galéria kommunikációs igazgatója. A rendőrség az ügyben nem nyilatkozik, mivel a Galéria a nyomozás megszüntetése miatt panaszt tett az ügyészségen, ahol még nem döntöttek a kérdésben.