A Budapesti Határőr Igazgatóság vezetője szerint a Ferihegyi repülőtéren ez év végére már teljesíteni tudják a schengeni egyezményben előírt feltételeket.

Bendes Győző dandártábornok minderről az igazgatóság és a Határőrség Országos Parancsnoksága elmúlt évi tevékenységét értékelő sajtótájékoztatóján számolt be pénteken Budapesten. Béndek József vezérőrnagy, a határőrség országos parancsnoka úgy vélte, hogy Magyarország 2007-ben csatlakozhat majd az uniós országok schengeni rendszeréhez. Mint mondta, a schengeni információs rendszer kiépítésének második üteme 2005-re valósul meg az Európai Unió országaiban, s ezt egy év próbaüzem követi majd. Közlése szerint a második ütem technikai paramétereit csak uniós tagként ismerheti majd meg Magyarország, s azt követően derül ki, hogy milyen fejlesztésekre lesz szükség az ország külső határain. Béndek József beszámolója szerint a belügyminiszter a február eleji évértékelő értekezleten kiválónak minősítette a határőrség munkáját, és a legdinamikusabban fejlődő belügyi szervezetnek nevezte, amely eredményesen készült fel az uniós csatlakozásra. A tábornok beszámolt arról, hogy 2002-ben az uniós ellenőrök megállapították: a magyar határőrség kész a csatlakozásra, és képes lesz az unió leendő külső határait megfelelő biztonsággal őrizni. Béndek József ismertetése szerint akkor azt mondták, hogy 2003-ban már nem lesz szükség újabb ellenőrzésre, azonban egyes uniós országok nyomására idén mégis tartanak “egy utolsót”.

A tábornok kiemelte, hogy az elmúlt évben átrendeződtek a magyarországi migrációs útvonalak: míg 2001-ben az ukrán-román határon, 2002-ben már a jugoszláv határszakaszon lépett be az országba a legtöbb határsértő. Itt 316 százalékkal növekedett meg a befelé irányuló migráció. Béndek József arról is szólt, hogy 18 százalékkal növekedett a Magyarországra érkező határsértők elfogásának eredményessége, akiknek szinte mindegyikét a határon vagy annak közelében fogták el. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt évben már nemcsak embercsempészeket, hanem embercsempész-szervezeteket irányító személyeket is sikerült elfogniuk. Béndek József kiemelte, hogy az előző évben ezer fős létszámfejlesztésre került sor a határőrségnél, s a szervezetnél jelenleg 11 700-an dolgoznak. Reményeik szerint az európai uniós belépéskor 13 ezren, a schengeni egyezményhez való csatlakozáskor pedig már 14 ezren tevékenykednek majd a határőrségnél. Szólt arról is, hogy idén mintegy ötven járőrbuszt és tizenkét csapatszállító autóbuszt vásárol a szervezet és folytatódik a hőkamerás gépjárművek beszerzése is.

Bendes Győző ismertetése szerint hozzákezdtek a vasúti ellenőrzési rendszer szabályainak kidolgozásához is. Az év második felétől működő vasútellenőrző szolgálat feladata a kiemelt nemzetközi szerelvények ellenőrzése lesz, s az útlevélkezelésen túl idegenrendészeti feladatokat is ellátnak ezeken a vonatokon a határőrök. A Budapesti Határőr Igazgatóság tevékenységével kapcsolatban elmondta, hogy az elmúlt évben húsz százalékkal több jogsértő cselekményt derítettek fel, mint 2001-ben, és sikerült visszaszorítaniuk a közokirat-hamisítások számát. Arról is szólt, hogy az igazgatóság számára komoly feladatot jelent majd a Ferihegyi repülőtér 1-es termináljának újraindítása, amelyhez természetesen megfelelő létszámú határőrt biztosítanak majd.