Az év végéig a mostaninál nagyobb létszámú és hatékonyabb központi kábítószer-ellenes egységet hoznak létre az ORFK-n. Az országos rendőrfőkapitány szerint az sem kizárt, hogy önálló kábítószer-rendészet alakul.

Kormánypárti képviselők erősen bírálták a rendőrséget a kábítószer-bűnözés visszaszorítása és a drogok terjedésének megakadályozása érdekében az elmúlt években tett intézkedéseiért, illetve azok elmaradásáért. Salgó László vezérőrnagy, országos rendőrfőkapitány a Népszabadságnak nyilatkozva elismerte, hogy a bírálat nem volt megalapozatlan. Salgó elmondta: a 2003-as év legfontosabb feladatai között szerepel a kábítószer-bűnözés terjedésének megelőzése, az elkövetett jogsértések felderítésének javítása.

Tavaly országosan 4775 kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményt jegyeztek fel a bűnügyi statisztikában – ez tíz százalékkal több, mint 2001-ben. Azonban nemcsak ez, hanem az európai uniós követelmények is a speciális egységek megerősítését írják elő. Salgó elmondta: az első fél év végéig a bűnügyi főigazgatóság kidolgozza az eddiginél hatékonyabb, és nagyobb létszámú kábítószer-ellenes egységének modelljét. Két megoldás körvonalazódik: az egyik az ORFK szervezett bűnözés elleni igazgatóságán belül létező kábítószer-osztály megerősítése, a másik, hogy az adórendőrség jogutódjaként felállított pénzügyi nyomozó igazgatóság mintájára, a bűnügyi főigazgatóságon belül létrehoznak egy önálló kábítószer-rendészetet.