A pécsi Városi Bíróságon hétfőn folytatódott – a Synergon-ügyként ismert – adócsalás büntette és más bűncselekmények miatt 22 vádlottal szemben indított büntető eljárás.

Az elkövetkező napokban további tanúkat hallgatnak meg,valamint újabb szakértői bizonyítást vesz fel a bíróság. Az ügy első rendű vádlottja jelenleg előzetes letartóztatásban van, a többiek szabadlábon védekeznek. Az ügyben érintett további három személy jelenleg is szökésben van, ellenük nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki. A Pécsi Városi Ügyészség vádirata szerint az első rendű vádlott, aki az úgynevezett Dunaferr-ügynek is egyik főszereplője, 1997. és 2000. márciusa között az általa irányított, illetve a közreműködésével létrejött cégek nevében fiktív számlák kiállításával foglalkozott.

A vádirat szerint egyes vállalkozások fiktív számlákat állítottak ki, míg egy másik cégcsoport befogadta azokat, bevezették a könyvelésükbe, áfát és más adót csökkentettek velük, számla nélküli beszerzéseik legalizálására, vagy a saját embereikkel elvégeztetett szolgáltatások kifizettetésére használták fel. (Egyéb információink szerint a Synergon Rt. ebbe a körbe tartozott, számlabefogadó cégként működött.) A számlák kiegyenlítése minden esetben, hivatalos úton pénzintézeteken keresztül történt. Két kisebb elkövetői csoport is kapcsolódott e két nagy körhöz. Az úgynevezett üzleti dealerek feladata volt, hogy felmérjék az ország egész területén azon vállalkozások körét, amelyeknek a költségeik elszámolásához fiktív számlára volt szükségük. Egy külön csoport pedig a pénz szállítását végezte, az átutalt összegeket vitték vissza a számlát befogadó cégeknek.

Mint dr. Kalmár Éva, a Pécs Városi Bíróság elnöke, a Baranya Megyei Bíróság sajtószóvivője elmondta, szinte az egész ország területét átfogó ügyről van szó. A vádirat szerint, a három éven át tartó pénzügyi tevékenység következtében több mint 300 millió forint adóhiány keletkezett. Az eddig megtartott két tárgyaláson a bíróság meghallgatta a vádlottakat, több mint száz tanút, és számos szakértői bizonyítékot mutattak be.