Több tízmillió forint értékű fiktív számlát talált az ORFK Pénzügyi Nyomozó Igazgatósága hét Somogy megyei cégnél – tudta meg a HavariaPress.

A nyomozóigazgatóság Somogy megyei hivatala állampolgári bejelentés nyomán kezdett vizsgálatot a hét Csurgó környéki cégnél. A vizsgálat során kiderült, hogy a cégek 1998 és 2001 között egymás számára állítottak ki fiktív számlákat, főleg garázskapukról és villamosipari alapanyagokról. Eddig mintegy harminc millió forint értékű számla bizonyult fiktívnek, de a vizsgálók szerint még több százmillió értékű számláról derülhet ki ugyanez. Az érintett cégvezetők közül
többen – állításuk szerint – nem is tudtak a manipulációkról, így a számlákat feltehetőleg alkalmazottaik önhatalmúlag állították ki. A rendőrség egy személyt vett őrizetbe az ügyben, az eset többi gyanúsítottja szabadlábon védekezhet.