Norvégiában a ritkán lakott területeken működő cégek az állam decentralizált politikája következtében kevesebb adót fizetnek alkalmazottaik után. Ez azonban ellentétes az egységes piac szabadverseny-szabályozásával és a kiváltságot el kell törölni, ugyanúgy, mint ahogyan Svédországban tették.

A kérdésről kedden egyeztetett Per-Kristian Foss norvég pénzügyminiszter, és az EU versenybiztosa, Mario Monti. Ha a találkozó következtében megegyezés születik a kedvezmény eltörléséről, akkor a norvég vállalkozásoknak egy milliárd euróval többet kell befizetniük az államkasszába. Sokak szerint azonban a vállalkozások kicsit túloznak, a következmények ugyanis nem lesznek annyira drasztikusak. A mezőgazdasági és halászati ágazattól például nem vonják meg a kedvezményt, azok ugyanis nem részei az Európai Gazdasági Térségnek (EEA). Remény van arra is, hogy az 5-6 főt alkalmazó cégek esetében ugyancsak kivételt tehetnek. A turizmusban tevékenykedő cégeknek pedig a norvég kormány azt ígéri, hogy más formában visszajuttatja a befizetett adót, csupán némi kényelmetlenséggel jár majd a papírok kitöltögetése.