Előzetesben a korrupcióval vádolt rendőr

2003.02.21. Index / HavariaPress

Előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság egy korrupt Fejér megyei rendőrt - tudta meg a HavariaPress. A rendőr alezredes a vád szerint pénzt és más juttatásokat fogadott el egy helybéli férfitól azért, hogy cserébe folyamatosan beszámoljon az illetőnek az ügyében folyó nyomozás állásáról.

A vizsgálat szerint a rendőr egy másik ügyben is elmarasztalható, amelyben lehetővé tette, hogy a büntetések nyilvántartásába egy arra illetéktelen ember jogtalanul tekinthessen bele. A bíróság úgy ítélte meg, hogy a rendőr alezredes tette kiemelkedően nagy tárgyi súlyú, ezért tartani lehet a szökésétől és elrejtőzésétől, valamint fennáll az eljárás megakadályázásának veszélye is. A vesztegető gyanúsított esetében ugyanakkor a bírák nem látták szükségét az előzetes letartóztatásnak. A Fejér megyei rendőrt hivatalos személy fontos ügyben kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények gyanúja miatt helyezték előzetes letartóztatásba.

  • kapcsolódó anyagok
KORRUPCIÓ
RENDŐRSÉG