A kormányzat internetes portálján a hétfői nap folyamán mindenki számára elérhetővé válnak azok az információk, amelyeket a kormány tagjai nyújtanak be arról: az elmúlt öt évben milyen tisztségeket töltöttek be különböző cégeknél, illetve milyen tulajdonrészük volt egyes vállalkozásokban – erről Gál J. Zoltán kormányszóvivő vasárnap tájékoztatta az MTI-t.

Medgyessy Péter miniszterelnök pénteken – Kiss Elemér kancelláriaminiszter azonnali hatályú lemondásának elfogadása után – jelentette be: legkésőbb hétfőig a kormány minden tagja közzé teszi az említett információkat. A miniszter azt követően távozott tisztségéből, hogy a héten nyilvánosságra került: több állami vállalattal volt szerződéses kapcsolata annak az ügyvédi irodának, ahol Kiss Elemér korábban dolgozott. Gál J. Zoltán az MTI-nek nyilatkozva vasárnap kiemelte: az interneten megjelenő adatok senkinek sem fognak különösebb meglepetést okozni, azok ugyanis korábban is nyilvánosak voltak, “ebben senkinek semmilyen titkolni valója nem volt és most sincs”.

Mint mondta, az összegyűjtendő információkat bárki bármikor megnézheti majd az interneten, és összevetheti bármely szerződéssel. Arra a kérdésre, tervezik-e maguk is megtenni ezt az összevetést, a kormányszóvivő azt felelte: “Nem áll szándékunkban, mert nincs erre ok. Miért tennénk? Ezek nyilvános adatok.” – Ez egy olyan kormány, amelynek tagjai nem itt kezdték a munkájukat, mindegyikük sikeres ember volt előző életében is. Ennek az életnek minden fázisa ismert és nyilvános, ennek alapján választották meg őket – tette hozzá.

Gál J. Zoltán a kormánykoalíció politikusaira kiterjedően készülő etikai kódex kapcsán közölte: ez olyan dokumentum lesz, amely megfelel a társadalmi elvárásoknak, olyan norma, amihez mindenkinek tartania kell magát. – Ha az előzőknek eszükbe jutott volna, hogy ilyet csinálni kell, akkor sok minden elkerülhető lett volna – fogalmazott. Mint hozzátette, az etikai kódex nem csak a mostani, hanem – bízik abban – a jövő kormányaira is vonatkozni fog.