Tavaly kétszáz vagyongyarapodás-vizsgálatot indított az adóhivatal. Eddig 170 millió forintnyi jövedelem eltitkolását tárták föl a revizorok, s 78 esetben állapítottak meg visszaélést.

Az utazási irodák eddig semmilyen adattal sem segítették a revizorok munkáját. Egyetlen ügyfél sem fizetett be 300, illetve 500 ezer forintnál drágább útra – válaszolt öt utazási iroda az APEH-nek. Igaz, csak a Borsod megyei igazgatóság kérte a drága utakra költők listáját, összesen 8 utazási irodától. Az APEH elnöke időközben leállította az adózók ilyesfajta adatainak a gyűjtését, amelyeket a revizorok a vagyongyarapodás vizsgálatához akartak felhasználni.

Tavaly egyébként mintegy 200 ellenőrzés során 78 esetben állapítottak meg vagyoneltitkolást, mindösszesen 170 millió forint értékben. A “gyanús”, nagyösszegű, általában a magánszemély saját bt.-jének nyújtott tagi kölcsönök esetében az adórevizor a magánjövedelem eredetére kérdez rá.

A hiteligénylés is forrásul szolgálhat: a banki fedezetekre vonatkozó információkat az APEH megkeresésére a pénzintézetek általában rendelkezésre bocsátják, így újabb vagyon-tippeket kaphatnak az ellenőrök. A gépkocsi-adásvételekről pedig az önkormányzati adóhatóságok szolgálhatnak információval, míg lakásügyben csak az eladók adatairól kaphat tájékoztatást az APEH.