Jánosi György sportminiszter első fokon személyiségi jogi pert vesztett Bodor Andrással, a tárca volt közigazgatási államtitkárával, illetve Szabó Lászlóval, a tárca volt helyettes államtitkárával szemben a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB) kedden.

A Fővárosi Bíróság sajtótitkárságán az MTI érdeklődésére elmondták: a PKKB nem jogerős ítéletében helyt adott a felperesek keresetének a jogalap tekintetében, azaz megállapította a személyiségi jogi jogsértést. Ám elutasította a felperesek 100-100 ezer forintos kártérítési igényét.

Az egyik felperes MTI-hez eljuttatott sajtóközleménye szerint Jánosi György azzal sértette meg személyiségi jogaikat, hogy 2002 júliusában a sajtó nyilvánossága előtt valótlanul állította, hogy a tárca felmentett vezetői kétheti, 30 ezer kilométernyi autózásnak megfelelő benzinszámlákat kívántak elszámoltatni a minisztériummal. A felperesek szerint a miniszter ezzel a valótlan állításával azt a látszatott keltette, mintha felelőtlenül és jogszerűtlenül pocsékolták volna az adófizetők pénzét.

A GYISM sajtóirodája az elsőfokú ítéletre reagálva mindössze annyit közölt: a bíróság “elfogadta, hogy Jánosi György a sajtóban korábban már elnézést kért az érintettektől, és elutasította a felperesek anyagi kártérítési igényét”.