Bárándy Péter szerint a tervezett etikai kódex nem konkurál az állami vezetőkre vonatkozó jogszabályokkal, hanem kiegészíti azokat. Az igazságügy-miniszter ezzel Dávid Ibolya MDF-elnök aznapi nyilatkozatára reagált.

Az igazságügyi tárca korábbi vezetője kedden annak a véleményének adott hangot, hogy etikai kódex kidolgozása helyett a miniszterek és államtitkárok jogállásáról szóló törvényt kellene módosítani. Bárándy Péter megítélése szerint az állami vezetők magatartására vonatkozó jelenlegi jogi szabályozás megfelelő, s a politikai felelősségük is rendszeresen számon kérhető a parlamenti üléseken. Hozzátette: mindezeknek nem alternatívája, hanem kiegészítése lehet az etikai szabályozás. Medgyessy Péter kormányfő pénteken kérte fel az igazságügy-minisztert egy etikai kódex kidolgozására, amely azokat az etikai és jogi elvárásokat fogalmazza meg, amelyek teljesítése elvárható minden olyan politikustól, aki a jelenlegi kormánykoalícióhoz tartozik.

Az igazságügy-miniszter keddi nyilatkozatában kifejtette: indokolatlannak tartja Dávid Ibolyának azt a felvetését, miszerint Medgyessy Péter miniszterelnök megvonta volna tőle a bizalmát azzal, hogy külső bizottságot kért fel a közélet tisztaságára vonatkozó javaslatok kidolgozására. Bárándy Péter megjegyezte: a mindenkori igazságügy-miniszter is állandó meghívott tagja lesz a testületnek. A kormányfő a Parlamentben hétfőn napirend előtt jelentette be: Solt Pál vezetésével létrehoznak egy bizottságot annak elősegítésére, hogy a jogszabályok megfelelő módon biztosítsák a korrupció elleni fellépést, a politika tisztaságát. Megítélése szerint a bizottság egyfajta kitekintést jelenthet az államapparátusból és hitelességét csak növelheti, hogy a szakmai tudás és a társadalomban betöltött szerep szempontjából egyaránt elismert, köztiszteletben álló személyekből áll majd.

Az igazságügy-miniszter szerint az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) kompetenciájába tartozik annak eldöntése, hogy összeegyeztethető-e Solt Pál jelenlegi aktív legfelsőbb bírósági bírói tevékenysége és az, hogy a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) korábbi elnökét a miniszterelnök felkérte a létrehozandó testület vezetésére. Bárándy Péter reagált Dávid Ibolya azzal kapcsolatos megjegyzésére is, hogy amikor 1998-ban miniszter lett, kilépett az ügyvédi kamarából és ügyvédi irodájában is megszüntette tulajdonosi részesedését. – Ez ízlés dolga – mondta a jelenlegi miniszter. Utalt arra, hogy a kötelező jogszabályi előírásoknak megfelelően szünetelteti ügyvédi működését. – Nem szerencsés, ha “nincstelenek” kerülnek magas állami pozíciókba, akiknek nincs múltjuk, illetve a politikán kívüli jövőjük – jegyezte meg.