Vádjavaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség az emberöléssel gyanúsított Simek Kitty ügyében – jelenti a HavariaPress. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön adta át az emberölési ügy iratait az ügyészségnek.

Mint azt a hírügynökség már korábban hírül adta, a 14 éves tótújfalusi kislány tavaly augusztus végén agyonlőtte alvó mostohaapját. Az édesanyát bűnpártolással és kiskorú veszélyeztetésével gyanúsították. A rendőrség szerint felmerült az előre kitervelt emberölés gyanúja is. A lány és az anya vallomásai szerint ugyanis a mostohaapa éveken keresztül bántalmazta és szexuálisan zaklatta Kittyt. Kétséget kizáróan azonban nem lehetett bizonyítani a szexuális zaklatást. A szexuális erőszakról csak a két vallomásból tudnak, ám azokat az orvos-szakértő véleménye nem erősítette meg. A férfi holmija között megtalálták ugyan egy meztelen nő fej nélküli fényképét, erről azonban nem állapítható meg, hogy kit ábrázol. Úgy tudni, hogy a rendőrök nem követtek el mulasztást, mert megpróbálták megakadályozni a családon belüli erőszakot. Gyermekvédelmi kötelezettségüknek eleget téve ugyanis korábban értesítették a gyámhatóságot a tudomásukra jutott, gyanús jelekről.

Az anya és a lány ruháin sem az áldozattól származó vérnyomokat, sem pedig lőport nem találtak. Felfedezték viszont a 14 éves lány ujjlenyomatait azon a szekrényen, amelyben a fegyver volt. A lány a nyomozás során mindvégig beismerte a gyilkosság elkövetését. A fegyver alkatrészeit a gyilkosság felfedezése után a család egyik barátja a gyanú szerint a Drávába dobta. Ezek azonban nem kerültek elő, így a barát ellen megszüntették a nyomozást, amelyet lőfegyverrel való visszaélés miatt indítottak. Simek Kittyvel szemben a nyomozás végső adatai szerint fennáll az emberölés bűntettének alapos gyanúja. Az anyával szemben bűnpártolás illetve kiskorú veszélyeztetése miatt tettek vádjavaslatot a rendőrök. Korábban emberölés bűnsegédeként is gyanúsították az asszonyt, ezt az eljárást azonban megszüntették.