A digitális jogokat is védi az EU új szerzői jogi ajánlása

2001.04.10. origo

Az új direktíva az EU által évekkel ezelőtt elfogadott régi szabályozást hivatott leváltani, hogy végre a szerzői jogok tulajdonosai saját érdekeiket az internetes társadalomban is érvényesíthessék. Az ajánlás alapja az az 1996-ban kiadott nemzetközi egyezmény, amelyet az Egyesült Államok már 1998-ban Digital Millennium Copyright Act néven hatályba léptetett. Az Európai Parlament által februárban elfogadott direktívát egy emberként üdvözölték az Európai Bizottság tagjai. Fritz Bolkestein kereskedelmi főbiztos elmondta, nem a mostani döntés volt ugyan a legfontosabb az európai szerzői jog területén, azonban az ajánlás elfogadásával végre az EU szerzőjogi szabályozása is átlépett a digitális korba. Az Európai Bizottság közleménye szerint a direktíva feladata lesz kiegyensúlyozni a szerzői jogok tulajdonosai és a vásárlók közötti egyensúlyt. Amellett, hogy megvédi az alkotókat és a kiadóipart, lehetőséget biztosít az elektronikus kereskedelem kibontakozására is. Az ajánlás értelmében nem lesz lehetőség a Napsterhez hasonló, ingyenes zeneterjesztő hálózatok kiépítésére, de a magánemberek saját használatra néhány példányban lemásolhatják az albumokat és a mozifilmeket. Az EU új szerzőjogi direktíváját a tagállamoknak 18 hónapon belül kell ratifikálniuk és beépíteniük a jogrendszerbe, miközben a vásárlókat védő csoportoknak, a művészeknek és a zeneiparnak három év áll rendelkezésére, hogy rögzítsék a törvény adta alapelveket és kialakítsák álláspontjukat.

  • kapcsolódó anyagok
SZERZŐI JOG