A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) lehallgatások nyomait kutatja az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál (OEP) – jelentette megbízhatónak nevezett forrásokra hivatkozva a Magyar Hírlap.

Az újság szerint a fokozott nemzetbiztonsági ellenőrzést azért rendelték el, mert felmerült a gyanú, hogy a milliárdos gyógyszertámo­gatásokért folyó harcban valakik állami alkalmazottakról gyűjtottek adatokat, illetve titokban megfigyelték őket, hogy kiderítsék gyenge pontjaikat, zsarolhatóságuk esélyeit. Az NBH fokozott ellenőrzése kiterjed az OEP telefonvonalainak, elektronikus levelezésének vizsgálatára, lehallgatókés­zülékek keresésére. Tóth András, a Miniszterelnöki Hivatal (MEH) polgári titkosszolgálatokat felügyelő politikai államtitkára a Magyar Hírlapnak a konkrét ügyre vonatkozó kérdéseikre nem kívánt reagálni, de közölte, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok minden esetben ellátják az állami szervek törvényes védelmét.

A Magyar Hírlap informátorai szerint egyes gyógyszerpiaci szereplők nemcsak versenytársakat, hanem a döntéshozatalban részt vevő személyeket, köztük állami alkalmazottakat is megfigyeltettek, róluk zsarolásra és megvesztegethetősé­gre vonatkozó érzékeny adatokat is gyűjtöttek. Magyarországon csaknem tízezerféle gyógyszer van forgalomban, ezeknek mintegy felét támogatja az állam, az OEP tavaly 209 milliárdot fizetett ki gyógyszertámo­gatásra 160–165 gyógyszergyártónak.

Matejka Zsuzsa OEP-főigazgató szerint az utóbbi években nagyon eldurvult a gyógyszerpiac, egyes szereplők valóságos háborút vívnak a támogatások megszerzéséért. Mikola István volt egészségügyi miniszter azt nyilatkozta a Magyar Hírlapnak, hogy egyes cégek „mindenkit igyekeznek megvenni“, a döntéshozókat esetenként még nagykövetek is megpróbálják megkörnyékezni. Mikola a lap szerint annak idején átvizsgáltatta a szobáját, nincs-e benne lehallgatókészülék. Matejka Zsuzsa elődje, Oberfrank Ferenc volt OEP-főigazgató nem tapasztalta, de feltételezte a gyógyszerpiac hírszerző tevékénységét, ezért igényelte a nemzetbiztonsági ellenőrzést. A Magyar Hírlap azt írja, hogy a veszélyek miatt az OEP főigazgatóját és helyetteseit C-típusú nemzetbiztonsági ellenőrzésnek vetik alá, és az egészségbizto­sítóhoz beépültek az NBH fedett nyomozói is.