Nagy összegű kártérítés és a patinás amerikai ipari óriás tekintélye múlik a svájci bírón, aki március 20-án dönti el, tárgyalja-e az IBM ellen benyújtott keresetet.

A múlt hónapban a genfi első fokú bíróság hivatalosan is kitűzte a várhatóan egy évig tartó eljárás előzetes meghallgatásainak időpontját, ahol a “nemzetközi cigány elismertetési és kárpótlási akció” (GIRCA) elnevezésű szervezet két indítvány elfogadását kéri a bíróságtól, nyilatkozta a GIRCA ügyvédje, Henri-Philippe Sambuc. Az egyik az, hogy Genf illetékes az ítélethozatalban, a másik pedig, hogy az emberiség elleni bűnök soha nem évülnek el. Sambuc szerint elegendő bizonyítékot sikerül felkutatniuk arra, hogy Svájcban legyen a tárgyalás, hiszen adatok vannak róla, hogy Genfben volt az IBM európai központja 1936 és 1956 között.

A cég európai leányvállalatai pedig bérbe adták a náciknak a lyukkártya-feldolgozó ún. Hollerith-gépeket, amelyekkel a koncentrációs táborok lakóit kategorizálták és nyilvántartották, úgy, hogy az amerikai cég mindvégig pontosan tudta, mire használják a gépeket, hiszen mérnökeik a karbantartást a táborokban végezték. Az IBM szóvivője, Brian Doyle igen szűkszavúan nyilatkozott a perrel kapcsolatban: “Nem kommentálunk függőben lévő eljárást, mindazonáltal meggyőződésünk, hogy a vádak minden alapot nélkülöznek”. Sambuc április vagy május folyamán várja a döntést, amit – ha elutasítanak – a svájci szövetségi bíróságon megfellebbeznek. A kérdésre, hogy ottani elutasítás esetén átviszik-e a pert az USA-ba, Sambuc az felelte: “Nem mondanám, hogy nem, de odaát minden nagyon más.”