Melyik nemhez vonzódik? - kérdezték a rendőrt, majd kirúgták

2003.03.10. Korridor

Ombudsmanni és rendőrségi vizsgálatot is kért az a rendőr, aki kifogásolta, hogy jogellenesen kamerázták be a VIII. kerületi térfigyelő rendszert ellenőrző rendőrök szobáját. Szerződését azóta felbontották, és egy meglehetősen sajátos pszichológiai tesztre küldték.

Olyan állításokat kellett elfogadnia vagy elutasítania, hogy visszatetszőek-e számára a szexuális dolgok, vonza-e a másik nem, de arra is kíváncsiak voltak, hogy hetente többször olvassa-e a Bibliát. A kérdésekre Tóth István rendőr főtörzsőrmester a rendkívüli alkalmassági vizsgálat során nem volt hajlandó válaszolni. "Gyalázat, ami az ötszázas kérdéssorban van" - mondta a rendőr a Tényeknek. A Tóth István által kitöltetlen teszt érvénytelen lett. A rendőr állítása szerint ezután az orvosok kórházi ápolást vagy gyógyszeres kezelést ajánlottak neki.

Tóth István ügyvédje szerint a rendkívüli pszichológiai vizsgálat törvénysértő. Tuza Péter szerint a kérdéssor sérti ügyfele emberi méltóságát is. A 37 éves mintarendőr azt is sejti, hogy miért kellett soron kívül megjelennie az ORFK Pszichológiai Központjában. Õ volt ugyanis az, aki tavaly főnökei tudta nélkül panasszal fordult az adatvédelmi biztoshoz, a VIII. kerületi kapitányság térfigyelő központjában működő belső kamera ügyében. Az ombudsman megállapította, hogy a megfigyelőket figyelő kamera törvényellenesen működik, ezután a kamerát leszerelték, Tóth Istvánt azonban rövid úton kirúgták a térfigyelőktől. Arra a kérdésre egyelőre az ügyvéd sem kapott választ, hogy miért volt szükség a pszichológiai vizsgálatra. A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyelőre nem nyilatkozott az ügyben.