A hétvégén keresetet adott be a Unix fejlesztő SCO Group az IBM ellen, amelyet kereskedelmi titkokkal való visszaéléssel, tisztességtelen versennyel és a Linux üzletág egyéb törvénysértő tevékenységével vádol.

Az IBM 1985-ben szerezte meg a Unix licencét az AT&T-től. Tíz évvel később viszont az SCO megvásárolta az ATT-től a Unix jogait, és ezzel “érdekörökösként” az IBM, a HP és egyéb cégek Unix licencének is a tulajdonosává vált. Keresetében a cég most azt állítja, hogy az IBM a Unix gazdasági értékének tönkretételére törekszik, különösen a Intel-alapú Unix szerverek esetében, hogy felfuttassa saját Linux üzletágát. Az IBM egyelőre csak annyi kommentárt fűzött a dologhoz, hogy “több éve köztudottan támogatja a Linuxot és a nyílt szabványokat, és eddig sem az SCO, sem elődei nem adtak hangot semmilyen aggodalmaiknak”.

Minden ma használatos Unix változat a Unix System V Technológián alapul, melynek szoftverkódja és licencjogai az SCO birtokában vannak, állítja az SCO, amely állítólag levelet is küldött az IBM-nek versenyellenes gyakorlata megszüntetésére való felszólítással, melynek nem teljesülése esetén 100 napon belül visszavonja tőle az AIX licencét. Az SCO már januárban jelezte, hogy felkérte a Boies, Schiller és Flexner ügyvédi irodát, vizsgálódjon lehetséges szellemitulajdon-bitorlási esetek után. A társtulajdonos David Boies neve jól ismert az informatikai világban, hiszen a Microsoft perben az igazságügy képviseletében vállalta a tárgyalóügyvédi posztot. Boies megbízása egyértelművé tette, hogy az SCO pereskedni készül, ami aggodalommal töltötte el a Linux híveit. Az SCO ugyanis úgy véli, hogy az IBM az AIX egyes részeit átadta a Linux közösségnek, és ezzel lényegében megszegte az SCO-val kötött licencszerződést. A Linux hívei attól tartanak, hogy egy elhúzódó per, vagy az SCO esetleges – bár szakértők által kétségesnek vélt – győzelme súlyosan visszavetheti a Linux fejlődését.