Akár százmillióra is perelhetik a Budapesti Rendőr-főkapitányságot azok a rendőrök, akik az elmúlt három évben a VIII. kerületi térfigyelő központban dolgoztak. Bár a megbízási szerződéssel vették fel őket, a közelmúltban a katonai bíróság szolgálatnak minősítette a térfigyelést.

Ezért a rendőrök szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak évekre visszamenőleg ki kell fizetnie a pihenőnapi és éjszakai pótlékokat. Több mint száz ember követelheti így egyenként milliós járandóságát a BRFK-tól. A térfigyelők kálváriája a közvélemény előtt egy hónapja, február közepén indult azzal, hogy nyolc rendőr ellen vádat emeltek, mert elaludtak szolgálat közben. A rendőröknek a térfigyelő kamerákat kellett volna néznie, de a hivatalos megfogalmazás szerint megszegték hivatali kötelezettségüket: többen kimentek a szobából és voltak olyanok is, akik az asztalra feküdve aludtak. A Tények akkor közreadta, hogy a térfigyelők a kérdéses időpontban a kelleténél kevesebben voltak, és a túlórázás miatt kimerültek. Műszakuk alatt a kerület utcáin nem történt olyan bűncselekmény melyet meg lehetett volna akadályozni. A rendőrök nem szolgálatban, hanem külön megbízási szerződés alapján látták el feladatukat. Most azonban, hogy a katonai bíróság szolgálatnak minősítette a térfigyelést, a megfigyelést végző rendőrök évekre visszamenőleg követelheti a pihenőnapi és az éjszakai pótlékokat a BRFK-tól.

A Fővárosi Bíróság katonai tanácsa pénzbüntetésre ítélte a szolgálatban bóbiskoló rendőröket. A legsúlyosabb büntetés 90 000 forint, a legenyhébb 45 000. A bírói indoklásban az is elhangzott, hogy nem törvénysértő ellenőrizni a kamerákat figyelő rendőröket. Nem aludtam, csak alvásgyanús tevékenységet folytattam – érvelt maga mellett a bíróságon Kaméleon 1-es, azaz a térfigyelő szolgálat vezetője, az elsőrendű vádlott. A szolgálat biztonságos ellátásához legalább három embernek kellett volna figyelnie a monitorokat. A bóbiskáló rendőrök ügyvédje szerint, mivel nem volt munkaköri leírás, valamint a rendőrök külön szerződésben látták el a feladatot, a vádat már a tárgyalás előtt el kellett volna ejteni. Az adatvédelmi biztos korábban megállapította, hogy a kamerát törvényellenesen használták, és felszólította a VIII. kerületi rendőrkapitányt, hogy szereltesse le a belső térfigyelőt. Információink szerint a kamera még most is működik.