Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium idei tervei

2003.03.14. Prím

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium három legfontosabb idei feladatának az új, egységes hírközlési törvény előkészítését, a Nemzeti Digitális Adattár létrehozását, valamint a közháló program beindítását tartja.

Erről Csepeli György, a tárca politikai államtitkára beszélt egy, politikusokkal, valamint informatikai szakemberekkel folytatott tanácskozáson csütörtökön, Szekszárdon.
Elmondta: az új hírközlési törvény megalkotását az informatika világában tapasztalható gyors fejlődés, valamint az követeli meg, hogy a jelenlegi, immár 3 éve érvényben lévő jogszabályból kimaradt az internet, ami az informatikai forradalom középpontjában áll. Úgy vélte, hogy a tartalomfejlesztés igényéből adódóan szükség van a Nemzeti Digitális Adattár létrehozására is.

Magyarázata szerint ez egy olyan technológiai, adattárolási, keresési szabványt jelent, amely lehetőséget nyújt az interneten eddig elérhetetlen adatok digitalizálására. - A digitális adattárba könyvtárak, képtárak gyűjteményei éppúgy felkerülhetnek, mint a családi archívumok - tette hozzá. Csepeli György hangsúlyozta: az adatok birtokosa továbbra is tulajdonosi jogokkal rendelkezik majd a digitalizált tartalom felett, de azt átadja közcélú felhasználásra. Az államtitkár beszámolt arról is, hogy a tárca elindítja a közhálóprogramot, amelynek révén 2006-ig többszörösére akarja növelni a közösségi internet-hozzáférési pontok számát. A programra az idén mintegy 4 milliárd forintot költenek.

Kitért rá: a kezdeményezés magába foglalja a hálózatfejlesztést, a gyorsabb és jobb minőségű adattovábbítást biztosító széles sávú hozzáférési pontok bővítését is. A programon belül prioritást élveznek majd a különböző felhasználói közösségek, vagyis a civil szervezetek, az egyházak, önszerveződő csoportok, a közintézmények, és egyebek között a nonprofit szervezetek. Hangsúlyozta: a minisztérium azt szeretné, hogy Magyarország 2006-ra olyan ország legyen, amely követi az informatikai fejlődést, és megfelel az információs forradalom kihívásainak. Csepeli György szekszárdi látogatása során önkormányzati képviselőkkel és helyi informatikai szakemberekkel megvitatta a tolnai megyeszékhely "intelligens város" koncepcióját.

A dokumentum alapján Szekszárdon a meglévő városi infrastruktúra és informatikai rendszerek alkalmazásával 31 hónap alatt, mintegy 300 millió forintos költséggel olyan, magas szintű elektronikus kommunikáció jöhetne létre, amely hosszú távon az emberek életminőségének javulását eredményezhetné. A programon belül 1000 új otthonba jutna el az internet és a szolgáltatók 5000 e-mail-címmel rendelkező ügyfélnek biztosítanának operatív ügyintézési lehetőséget. A tervek között szerepel az is, hogy három éven belül 150 kis- és középvállalkozás kapcsolódjon a rendszerhez, és 25-40 intézmény kihasználja a világháló nyújtotta lehetőségeket. Csepeli György arra biztatta a résztvevőket, elképzeléseik megvalósításához nyújtsanak be pályázatot, mert a tárca a közhálóprogramon belül 2003-ban 400-500 millió forintot szán az intelligens város kezdeményezések támogatására.

  • kapcsolódó anyagok
HÍRKÖZLÉS