Folytatódott a tárgyalás abban a perben, amelyben három férfit vádolnak lakásmaffia-jellegű csalással – jelenti a HavariaPress. Az ügy elsőrendű vádlottja ellen kétrendbeli, a másik két férfi ellen pedig egy-egy rendbeli, jelentős kárt okozó csalás a vád. A férfiak a vádirat szerint 1999-ben egy idős asszony és egy három gyermekes családanya lakását csalták ki.

Az elkövetők ellen már 1999-ben vádat emeltek. A szerdai tárgyaláson a megtévesztett sértettek a kártérítési igényeiket ismertették, és beszámoltak a helyzetük legfrissebb fejleményeiről is. A vádirat szerint a három férfi 1999 nyarán azzal kereste fel a három gyermekes anyát, hogy segítenek elcserélni X. kerületi, Kápolna utcai lakását. Az asszonynak egy Állomás utcai lakást ígértek, s a két lakás különbözeteként 3,2 millió forintban egyeztek ki. A családot azonban a Maglódi útra, egy lebontásra ítélt – és 2001-ben le is bontott – házba költöztették, ennek érdekében hamis iratokat nyújtottak be az önkormányzathoz. Az asszonynak beígért pénzt – hatszázezer forint kivételével, amit a család köztartozásainak rendezésére fordítottak – a csalók egymás közt osztották el. Az elsőrendű vádlott bűnlajstromát a vádirat szerint egyébként egy másik hasonló eset is terheli, amelyben a férfi egy Szövőszék utcai idős nőt forgatott ki a vagyonából hasonló módon. A lakását elcserélni kívánó asszonyt 4,5 millió forinttal károsította meg a férfi. A Pesti Központi Kerületi Bíróság szerdai tárgyalását követően a per várhatóan szeptemberben folytatódik majd.