A honvédség tervei szerint alig több mint egy év múlva, 2004 nyarán vonulna be az utolsó sorkatona. Ezt Havril András, a vezérkari főnök helyettese jelentette be. Ehhez azonban az szükséges, hogy a jövő év végéig 5-6 ezer szerződéses katona csatlakozzon a hadsereghez.

Létszámhiány esetén is legfeljebb fél évet késlekedhet a sorkatonák búcsúztatása. A sorkatonaság megszűnésével bezárják a három kiképzőközpont valamelyikét is. A tábornok egyelőre nem árulta el, hogy a szabadszállási, a tapolcai és a szombathelyi laktanya közül melyikre kerül lakat. A sorkatonaság megszüntetése 62 milliárd forint, ebből a legnagyobb tétel az 5-6 ezer forintos zsold helyett a szerződéseseknek fizetett 100 ezer forintos illetmény. Havril szerint megoldásra váró probléma annak a 63 objektumnak a sorsa is, amelyet a honvédség már kiürített.