Továbbra is előzetes letartóztatásban marad a tavaly tavaszi móri gyilkosság két gyanúsítottja – jelenti a HavariaPress. A két gyanúsított előzetes letartóztatásának időtartamát a Fővárosi Bíróság július 21-ig hosszabbította meg. Mint ismeretes, 2002. május 9-én két férfi mészárolta le a móri Erste Bank több ügyfelét és alkalmazottját. A rendőrség a több emberen, nyereségvágyból elkövetett emberöléssel Kaiser Edét és Hajdú Lászlót gyanúsítja.

A nyomozók egyébként más bűncselekményeket is felrónak Kaiser Edének. Legutóbb egy budai ékszerbolt kirablásával gyanúsították meg. A gyanú szerint a férfi, társaival együtt 1999. március 17-én, a budai Mammut üzletközpont egyik ékszerboltjából rabolt el több aranyékszert. A férfiak előzetes terepszemlék alkalmával kifigyelték az ékszerbolt vitrinjéhez használt kulcs típusát és számát. Ez alapján a gyártótól ugyanilyen kulcsot szereztek be, majd – miközben többen elterelték az eladó figyelmét – egyikük az álkulccsal kinyitotta a vitrint, ahonnan több arany ékszert emelt ki. A kiszolgáló felfigyelt a tevékenységükre, és megpróbálta őket feltartóztatni. A férfiak azonban vele szemben, illetve az üldözésükbe bekapcsolódó biztonsági őrrel szemben is fizikai erőszakot alkalmaztak, és elmenekültek a helyszínről. A kár értéke mintegy 3.364.000,- forint volt.