Főműsoridőben húsz percre fell kell függesztenie műsorszolgáltatását a Magyar RTL Televízió Rt.-nek – derül ki az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) szerdai határozatából.

A médiahatóság indoklása szerint a kereskedelmi csatorna ez év január 16., 17., 18., és 20-i műsorszolgáltatásában megsértette a rádiózásról és televíziózásról szóló törvényt.

Az ORTT szerdán az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a műsorszolgáltatást a határozat kézhezvételétől számított két napon belül, 20 óra és 20 óra 20 perc között kell szüneteltetni.

Az RTL Klub “ValóVilág” című valóságshow-ja a csatorna saját – nem vásárolt licenc alapján működő – produkciója, a műsor alapötlete, illetve annak dramaturgiája azonban a külföldön és Magyarországon eddig vetített valóságshow-műsorokkal azonos elveken nyugszik – olvasható a közleményben.

A határozat indoklása szerint a “ValóVilág 2.” januári vizsgált adásait a szexualitás eddigieknél is fokozottabb megjelenítése jellemezte.

Az ORTT megállapítása szerint az első produkció folytatásaként értékelhető az is, hogy az exhibicionizmus, a “bevállalósság”, is fokozottan pozitív és kívánatos tulajdonságként jelent meg.

“A játékosok közé két olyan szereplő is bekerült, akik nyíltan felvállalták homoszexualitásukat; ennek következtében kalkulálhatóvá vált a lakók melegséggel vagy leszbikussággal foglalkozó beszélgetéseinek aránya, ezzel is biztosítva a nézők számára a pikáns, érdekes és nem mindennapos témákat – hasonlóan a kereskedelmi tévék bulvármagazinjaihoz, illetve beszélgetős műsoraihoz” – áll az ORTT közleményében.

A dokumentumban olvasható az is, hogy a műsorszolgáltató felelőssége ezen a téren fokozott, mert a szexuális beállítódottságok sokszínűségét tárja a nézők elé egy olyan műsorban, ahol a nemi vágyak kényszerű felszínre kerülése egyébként is fennállhat.

Ugyancsak a szexualitás fokozottabb jelenlétét szolgálja a villa belső berendezésének átalakítása; a korábbiaktól eltérően már nincsenek egyszemélyes ágyak, hanem a hálóban kizárólag franciaágyak találhatók, ily módon minden szereplőnek – ha akarja, ha nem – valakivel mindenképpen együtt kell aludnia – állapították meg.

Az ORTT sorozatosan azt tapasztalta, hogy minden kérése, figyelmeztetése ellenére az RTL Klub műsorszolgáltató januárban – kizárólagosan üzleti szempontokat szem előtt tartva és tudatosan figyelmen kívül hagyva a médiatörvény vonatkozó rendelkezéseit – sorozatosan főműsoridőben sugárzott a kiskorúak személyiségfejlődését egyértelműen károsan befolyásoló műsorszámokat.

A testület az elmúlt időszakban többször felhívta a műsorszolgáltató figyelmét arra, hogy tartózkodjon főműsoridőben az ilyen jelenetek vetítésétől – jelzik.

Ismertetik azt is, hogy a valóságshow-műsorokkal kapcsolatosan tapasztalt súlyos jogsértéseket észlelve külön találkozót is kezdeményeztek a műsorszolgáltatókkal, amelyen arra kérték őket: műsoraik szerkesztésénél fokozottan tartsák szem előtt a tavaly október 15-től megváltozott törvénynek a kiskorúak személyiségfejlődésére vonatkozó rendelkezéseit.

Erre a műsorszolgáltatók – köztük az RTL Klub is – ígéretet tettek – idézi fel közleményében az ORTT.

Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója az MTI érdeklődésére mindössze annyit közölt: a határozatot még nem kapták kézhez, így arról nem kíván nyilatkozni.

A ValóVilág korábbi producere, Árpa Attila ez év január 20-án távozott az RTL Klubtól, szerződését azonnali hatállyal bontotta fel a kereskedelmi csatorna.

Kolosi Péter, az aznapi döntés indokáról akkor annyit árult el, hogy “egyet nem értés volt” a producer és a társaság menedzsmentje között a valóságshow-val kapcsolatban.