A belügyminiszter a köztisztviselői törvény módosításáról

2003.03.27. MTI

A belügyminiszter szerint a köztisztviselői törvény módosításáról a kormány szerdai ülésén elfogadott előterjesztés a köztisztviselői életpálya megerősítését, kiterjesztését szolgálja.

Lamperth Mónika erről a kabinet ülését követő szóvivői tájékoztatón beszélt Budapesten. Elmondta: a közigazgatás személyi állományának erkölcsi és anyagi megbecsülése a kormányprogramban megfogalmazott célok között szerepel, ennek jegyében nyújt be javaslatot a kabinet a köztisztviselői törvény és a kapcsolódó jogszabályok módosításáról a parlamentnek.

A miniszter tájékoztatása szerint a módosítások között szerepel - a többi közt - az ügykezelők "visszaszervezése" a köztisztviselői törvény hatálya alá, a lakáshoz jutást elősegítő állami készfizető kezességvállalás bővítése a hivatásos állomány körében és a nyelvvizsga-pótlék kiterjesztése.