Hivatalnokok egy csoportja szerint törvénybe ütközik az, hogy a Hynix lapkagyártó cég olyan bankoktól kapott segítséget, melyek a koreai állam tulajdonában vannak.

Ha az Európai Unió a büntetés mellett döntene, akkor akár 30-35 százalékos büntetővámot is kivethetnek a dél-koreai Hynix cég lapkáira. Mások azonban elfogadják a koreai cég védekezésül felhozott érveit, miszerint a bankok a szinte bizonyos csődtől mentették meg a céget, így a döntés piaci jellegű volt. “Nem egyértelmű az eset”, ismerte el egy EU hivatalnok, aki szerint a büntető szankciók bevezetésére így is nagyobb az esély, mint egy elnéző ítélet meghozatalára, de a végső döntésig – mely április végére várható – még történhetnek változások.. Az európai lapkagyártók – leghangosabban az Infineon – nehezményezik , hogy a dél-koreai állami bankok átszervezési kölcsönt és értékpapír fejében nyújtott kölcsönt biztosítanak a Hynixnek, mert szerintük ez felér az állami támogatással, melynek révén a Hynix a termelési költségnél alacsonyabb áron tudja kínálni lapkáit. A Hynix azzal védekezik, hogy több magánbank – így dél-koreai magánbankok, vagy az amerikai Citigroup – is részt vett a cég átszervezésében, bár azt ők is elismerik, hogy a kölcsön 60 százalékát állami tulajdonú bankok nyújtották.