Hűtlen kezeléssel gyanúsítja a rendőrség Rácz Pétert, az úttörőszövetség elnökét a csillebérci vadászház eladásának ügyében.

Rácz Pétert az ügyben szerdán hallgatta meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) bűnügyi főigazgatósága. Az úttörőszövetség elnöke a gyanúsítással szemben panaszt nyújtott be. Rogán Antal, a Fidelitas alelnöke tavaly februárban tett feljelentést hűtlen kezelés gyanújával a csillebérci vadászház ügyében; az épületet 1999 márciusában adta el az úttörőszövetség jóval áron alul, 94 millió forint helyett 15 millió forintért a Bau-bérc Kft.-nek.

A nyomozást tavaly decemberben megszüntették, mivel nem állapították meg bűncselekmény elkövetését. Akkor az ügyben az úttörőszövetség elnöke nem szerepelt gyanúsítottként. A csillebérci vadászház értékesítése ügyében a Fővárosi Főügyészség január 30-án pótnyomozásra utasította a rendőrséget. Sódor István főügyész korábban az MTI-nek elmondta: a pótnyomozást elrendelő ügyészségi határozat egyik oka az volt, hogy a tényállás az alapeljárásban nem tisztázódott kellőképpen, a rendőrség nem végzett el minden nyomozati cselekményt.

Rogán Antal közben február végén bejelentette: Rácz Péter fele részben saját unokatestvérének értékesítette áron alul a csillebérci úttörőtábor területén található vadászházat. Az alelnök akkor tudatta: a fejleményekről tájékoztatást ad a nyomozó hatóságnak és Keller László közpénzügyi államtitkárnak is. Rácz Péter szerdai meghallgatást követően újságírók előtt hangsúlyozta: meggyőződése, hogy az ügyben nem történt bűncselekmény és véleménye szerint ezt a tények is alátámasztják. Közölte: azt reméli, hogy ezt az ügyet is megszüntetik bűncselekmény hiányában, “mint ahogy ezt megtették már egyszer ugyanezek a szervek, ugyanezt az ügyet végigvizsgálva”. Rácz Péter szerint az ügyben a politikának is van szerepe, mint fogalmazott, “Csillebérc mégis csak egy szimbólumértékű ingatlan”.