Az adatvédelmi biztos állásfoglalására volt szükség ahhoz, hogy a parlament hivatala nyilvánosságra hozza az adatokat. 2002-ben a 386 képviselő 711 millió forintot vett fel a tiszteletdíján felül, amiből 564 millió jutott utazási és egyéb kiadásokra, 147 millió szállásra.

Az adatvédelmi biztos állásfoglalása szerint közérdekű adatnak minősülnek a képviselők költségtérítésére vonatkozó információk – jelentette be Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a házbizottság csütörtöki ülését követő budapesti sajtótájékoztatón. A parlament elnöke az RTL Klub megkeresése miatt kért az ombudsmantól állásfoglalást ebben az ügyben – jelentette az MTI

Körülbelül 710 millió forintot fizetett az országgyűlés hivatala tavaly a 2002-ben megválasztott parlamenti képviselőknek költségtérítésre és lakhatási támogatásra. A parlament gazdasági főigazgatója csak az után adta ki a képviselőkre vonatkozó adatokat, hogy az RTL Klub Híradója az adatvédelmi biztoshoz fordult, aki azt állapította meg, hogy ezek közérdekű információk. Költségtérítésre, azaz utazási és egyéb kiadásokra tavaly összesen 564 millió forint jutott, szállásköltségre pedig 147 millió.

Költségtérítést – a minisztereket és államtitkárokat leszámítva – mindenki kap, azok is, akiknek más tisztségük miatt is jár például autó, telefon vagy reprezentációs keret. Így kapott például 264 ezer forintot Szili Katalin, a parlament elnöke, 115 500 forintot Orbán Viktor volt miniszterelnök, és 165 000 forintot Demszky Gábor budapesti főpolgármester, aki amúgy egy hónap után lemondott képviselői mandátumáról.

Lakhatási támogatás annak jár, aki vidéki képviselő, vagy nem ott lakik, ahol bejutott a parlamentbe. Vagy azért, mert nincs lakása: például Deutsch Tamás volt sportminiszternek, aki 617 ezer forintot vett fel. A vagyonnyilatkozatuk alapján leggazdagabb, nem Budapesten élő képviselők is felvették a lakhatási támogatást: az SZDSZ-es Wekler Ferenc és az MSZP-s Veres János is 620-620 ezer forintot. A fideszes Latorcai Jánosnak pedig hiába van 2 lakása is Budapesten, a törvény szerint neki is járt a 620 ezer forint. Neki azért, mert területi listán Komárom-Esztergom megyéből jutott a parlamentbe.

Részletes adatok az RTL KLUB Online oldalán.