Nyomozás a pedagógiai CD-s pornóképek ügyében

2003.04. 5. origo

Ismeretlen tettes ellen indított nyomozást a rendőrség a kecskeméti CD-botrány ügyében. A nyomozók azt próbálják kideríteni, hogyan kerülhettek pornóképek azokra a Bács-Kiskun Megyei Pedagógiai Intézetet bemutató CD-kre, melyeket iskoláknak, óvodáknak küldtek el.

Ismeretlen tettes ellen indult rendőrségi nyomozás a Bács-Kiskun Megyei Pedagógiai Intézettől kikerült, pornófelvételeket tartalmazó CD-k ügyében pénteken. Ferenczi László alezredes, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte, a főkapitányság a nyomozást az intézet korábbi feljelentése, majd szakértő bevonásával történt feljelentéskiegészítés alapján rendelte el. A kecskeméti CD-botrány akkor robbant ki, amikor kiderült, a Bács-Kiskun Megyei Pedagógiai Intézet tevékenységét, programajánlatait bemutató adathordozókra - amelyeket iskoláknak, óvodáknak küldtek meg - pornófelvételek kerültek.

Kohajda László, az intézet igazgatója belső vizsgálatot rendelt el, és feljelentést tett a rendőrségen, ugyanakkor intézkedett a CD-k begyűjtéséről. Még nem tisztázódott, hogy a pornóképek miként kerültek rá a lemezekre. Az intézetet fenntartó megyei közgyűlés legutóbbi, március végi ülésén úgy döntött, hogy a felelősség megállapítására fegyelmi vizsgálatot indít Kohajda László ellen, akit a vizsgálat befejeződéséig a testület felfüggesztett állásából.