Az amerikai legfelsőbb bíróság precedens értékű döntést hozott, mivel jogszerűtlennek ítélt egy Utah állambeli kártérítési pert, amelyben a helyi fellebbviteli bíróság egymillió dolláros vagyoni és 145 millió dolláros nem vagyoni jellegű kártérítést ítélt meg. Ezzel szakértők szerint véget érhet az utóbbi időkben elszaporodott nagy összegű kártérítési perek sorozata – írja szerdai számában a Napi Gazdaság.

A washingtoni testület szerint nem felel meg az alkotmányosság kritériumainak, ha a nem vagyoni jellegű – azaz a büntető célzatú – kártérítés összege több mint tízszerese a vagyoni kártérítés összegének. A legfelsőbb bíróság döntése szerint a nem vagyoni kártérítésnek arányban kell állnia az okozott kárral. A döntés elsősorban a dohányipari cégeknek és a biztosító-társaságoknak kedvező, mivel az utóbbi időben főként ilyen cégek ellen indítottak nagy összegű kártérítési pereket. Az ítélet további előnye a vállalatokra nézve, hogy a jövőben tervezhetőbbé válik az esetleges perek során elveszíthető összegek nagysága – írja a Napi Gazdaság.