A kormány tavaszi jogalkotási programjában 47 törvényjavaslat megtárgyalását kérte az Országgyűléstől. Már most nyilvánvaló azonban, hogy több, az első fél évre ígért törvény elfogadása a koalíción belüli viták, másrészt az ellenzékkel való megegyezés hiányában késik.

Februárra ígérték a Nemzeti Földalapról szóló törvényjavaslat benyújtását, májusra az elfogadását. A javaslat véglegesítése mindeddig elmaradt, pedig Orbán Viktor miniszterelnök decemberben a birtokrendezést nevezte a tavaszi ülésszak egyik legfontosabb témájának. Az egymillió hektárt felölelő földalapra azért volna szükség, hogy megkezdődhessen a földbirtok-koncentráció, valamint a kedvezőtlen adottságú területek cseréje.

A földalap létrehozása egyébként évek óta húzódik, de a Fidesz, az FKGP és az MDF még nem tudott megállapodni az alap felállításának legfontosabb kérdéseiről és az intézmény felügyeletéről. Információink szerint a szakértők május végéig kaptak határidőt a végleges törvényjavaslat kidolgozására és a kormány elé terjesztésére. A tervek szerint a parlament június közepéig ülésezik, így a földalap létrehozása őszre halasztódik

A kormány még az első fél évben szeretné elfogadtatni az Alkotmánybíróságról szóló törvény módosítását is. E kérdésben nincs konszenzus a koalíció és az ellenzék között. A szocialisták elfogadhatatlannak tartják azt, hogy az AB elnökét az Országgyűlés válassza meg, ne pedig a bírók maguk közül. Az MSZP támogatása nélkül nincs esély a kétharmados törvény elfogadására.

További részletek a Népszabadság cikkében