Egyéves az új Polgári Perrendtartás - Lehetőségeket vagy akadályokat teremt az új törvény? - Szakértők válaszolnak | Budapest, 2019. március 20. szerda | Regisztráljon most!

Az emberi jogok bizottsága bírálta Észak-Koreát

2003.04.17. MTI

Az ENSZ Emberi Jogok Bizottsága szerdán Genfben első ízben marasztalta el Észak-Koreát az emberi jogok súlyos, rendszeres és széles körű megsértése miatt.

Az ENSZ Emberi Jogok Bizottsága a Gazdasági és Szociális Tanács (ECOSOC) alárendeltségébe tartozó, 1946-ban létrejött testület az emberi jogok védelmével foglalkozik. Ajánlásokat dolgoz ki különböző egyezmények számára, tanulmányozza az emberi jogok helyzetét a világban, az egyes országokban. Az évente hat héten át Genfben ülésező testület 53 tagját az ECOSOC választja a megfelelő földrajzi eloszlás figyelembe vételével.

A bizottság szerdai ülésén 28-an szavaztak a határozat mellett, amelyet az Európai Unió és az Egyesült Államok terjesztett a testület elé. A határozatban azzal vádolták Phenjant, hogy széles körben és súlyosan megsérti az emberi jogokat. A dokumentumban felsorolták ennek különböző formáit, egyebek között a kínzásokat és más kegyetlen, embertelen megalázó bánásmódot, valamint a különböző büntetésformákat, nyilvános kivégzéseket, továbbá a gondolkodási, a lelkiismereti, a vallás- és szólásszabadság korlátozását.

Észak-Korea, amelyet a bizottságban támogatott Kína és Szíria, koholtnak minősítette az ellene felhozottakat, és azzal vádolta meg az Európai Uniót, hogy az általa kezdeményezett határozat politikailag motivált. Az indítvány koholmányokkal van tele. Az EU mindig fennhéjázóan cselekszik - állította Phenjan képviselője a testületben.

A bizottság által elfogadott határozat egyebek között felszólítja a nemzetközi közösséget, hogy a humanitárius segélyeket az emberi jogokkal összhangban osszák szét, és biztosítsanak menekültstátust azoknak, akik elhagyják Észak-Koreát. További követelésként szerepelt, hogy az emberi jogi szervezetek kapjanak szabad és akadálytalan beutazást Észak-Koreába.

Az AFP hírügynökség tudósításában kiemelte, hogy a bizottságban részt vevő Dél-Korea képviselője nem volt jelen a szavazásnál.

Az eredeti tervek szerint a bizottság szerdán Kubával is foglalkozott volna, de a vitát csütörtökre halasztották. Costa Rica, Uruguay és Peru ugyanis az utolsó pillanatban egy, a korábbinál jóval erélyesebb hangú határozattervezetet terjesztett a testület elé. A tervezetet támogatásáról biztosította az Egyesült Államok, illetve több európai ország - köztük Franciaország, Németország, Nagy-Britannia, Olaszország, Spanyolország -, és ennek nyomán Kuba kormányközleményben ítélte el Washingtont, amiért az szerinte "kolosszális nyomást gyakorol" a latin-amerikai, afrikai és más szegény fejlődő országokra.

  • kapcsolódó anyagok
ALAPJOGOK