A PSZÁF elnöke szerint helyesen jártak el, amikor nem teljesítették az adatmentésre vonatkozó kérést

2003.05.20. MTI

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke szerint a felügyelet helyesen járt el, amikor nem teljesítette a pénzügyminiszter tavalyi, adatmentésre vonatkozó kérését.

Szász Károly, a PSZÁF elnöke az APEH-nél és más kormányzati szerveknél a kormányváltás után elrendelt adatmásolás, illetve az esetleges jogosulatlan adatkezelés körülményeit vizsgáló országgyűlési bizottság keddi ülésén elmondta, hogy László Csaba július 27-én írt levelében kérte a 2002. május 27-i adatállomány rögzítését. - Az adatok elmentését a PSZÁF nem tagadta meg, csak arra volt kíváncsi, hogy milyen jogszabályi helyre alapozva kéri a pénzügyminiszter az adatokat - tette hozzá.

Megerősítette: a PSZÁF adatállománya üzleti titkokat tartalmaz, amit bizalmasan kell kezelni, és törvényt sértettek volna, ha ezeket az adatokat a PM-nek átadják. Hangsúlyozta, a felügyelet önállóságát és függetlenségét jogszabály biztosítja, ezért szerinte megfelelően jártak el az ügyben. Szász Károly jelezte, hogy szeptember 30-án a pénzügyminiszter újabb levelet intézett a felügyelethez, amelyben az iktatási rendszer adatainak rögzítését kérte. Hozzátette, erre sem került sor, mivel ezek az adatok is üzleti titkot tartalmaznak.

Kérdésre válaszolva a felügyelet elnöke elmondta, hogy a PSZÁF informatikai rendszere teljes mértékben biztonságos és zárt, nem manipulálható. Ugyancsak egy feltett kérdésre adott válaszában közölte, hogy tudomása szerint csak költségvetési és nemzetgazdasági adatok tervezéséhez adott át korábban adatokat a PSZÁF, ám ezek aggregát mutatók voltak. A bizottság négy igen és négy nem szavazat mellett elvetette ugyan Szijjártó Péter (Fidesz) javaslatát a miniszterelnök meghallgatásáról, ám mivel a testület tagjainak több mint kétötöde igennel voksolt, így mégis lehetőség nyílik Medgyessy Péter meghallgatására a bizottságban.

A vizsgálóbizottság következő, június 3-i ülésén a tervek szerint a Szerencsejáték Felügyelet és a Magyar Államkincstár vezetőit hallgatják meg, és az informatikai vezetők is meghívást kapnak az ülésre. Font Sándor (MDF), a testület elnöke beszámolt arról, hogy a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium a bizottságnak küldött levelében tisztázta: a tárcánál csak a szokásos rendszeres adatmentésekre került sor, egyszeri, rendkívüli adatmásolásra nem.

  • kapcsolódó anyagok
PSZÁF